Küldetésünk

Ügyfélorientált, minőségi szolgáltatás

Cégünket azzal a céllal hoztuk létre, hogy megalakítsunk egy valóban ügyfélorientált és minőségi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozást. Partnereink igényeit, elvárásait maximálisan figyelembe vesszük, és minden területen képviseljük üzleti érdekeiket.

Munkáink és hozzáállásunk által elértük, hogy nem csak régiónkban, és az ország többi területén, hanem már Európa több országában és a tengeren túlon is felfigyeltek ránk. Referenciaállományunk sokrétűsége is ezt tükrözi.

Örömmel végezzük munkánkat kis, közép és nagy vállalatok, multinacionális cégek részére is, nem teszünk különbséget cégméret alapján. Minden esetben a konkrét feladatra koncentrálunk, mindig a szükséges időt, energiát fektetjük be.

Szakmai és minőségi fejlődés

Céljaink elérése érdekében rendkívül fontosnak tartjuk a folyamatos szakmai és minőségi fejlődést, mely egyszerre jelenti a legkorszerűbb technológiák folyamatos nyomon követését, alkalmazását valamint a Partneri igények gyorsabb, precízebb kielégítését. Ennek érdekében és figyelembe vételével, folyamatos invesztícióval bővítjük technikai eszközeinket, gépparkunkat, szakmai konferenciákon, képzési programokon veszünk részt, és az internet segítségével kutatjuk az új megoldásokat.

Szeretnénk az élen járni

Az internetes tartalomfejlesztés területén próbálunk mindig a kihívásoknak megfelelni, és a legkorszerűbb technológiákat alkalmazni. Ezt a személetet sok esetben nehéz a Megbízói igényekkel összeegyeztetni, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy Ügyfeleink elégedetten távozzanak a közös fejlesztést követően.

Több síkon gondolkozunk

Rendszeresen felmerülnek speciális igények, a megvalósításkor törekszünk arra, hogy Megrendelőink igényeit szem előtt tartva, valamint a leendő látogatók elvárásait, és az internetes technológiák sajátosságait figyelembe véve igyekszünk fejleszteni az adott rendszert. Az esetek nagy többségében ez sikerül, ha akadályba is ütközünk, motivál minket a kitűzött célok elérése.

Ha nehezebb is, mi mindig azt az utat járjuk, ami minőségi munkákat, elégedett Partnereket eredményez.

Kapcsolódó oldalak
Hirdetés
Tekintse meg referenciáinkat!

A főoldalon mindig elérheti a legfrissebb 12 átadott referencia munkánkat!

Ha továbbiakra kíváncsi, lépjen a Munkáink menüpontba, ahol részletesen áttekintheti a már átadott oldalakat!

Kiemelt partnerünk

Webgenerator.hu - Magyarország egyetlen, MLM rendszerre épített weboldalkészítő megoldása.
ISO minősítés
ISO minősítés
Befektetés a jövőbe
Új Magyarország Fejlesztési Terv
Befektetés a jövőbe
Új Magyarország Fejlesztési Terv
MicrosoftAdobeintel3COM3wareLinuxComputer AssociatesSONICWALLVeriSignMagyar Tartalomipari Szövetség - Hungarian Association of Content Industry

2003-2007 © Copyright Webshark Kft.     Irodánk: 9700 Szombathely, Semmelweis I. u. 2.     Levélcím: 9701 Szombathely, Pf. 486.     Fax: +36 94 514 339
CégismertetőSzolgáltatásokMunkáinkTechnológiaPartnereink|ImpresszumAdatkezelési elveinkSitemap|EnglishDeutsch|This page is valid XHTML 1.0This page is valid CSS2RSS feed

Websharkmail GALEUS www.webshark.hu kezdőoldal