Legfrissebb híreink

Minden hírértékű információt igyekszünk közzé tenni, ami érintheti Partnereink körét, vagy cégünk működésével kapcsolatos, esetleg az interneten publikált újdonságokról szól. Használja RSS rendszerünket, hogy azonnal eljussanak Önhöz híreink!
Köszönjük figyelmét!

ISO felülvizsgálati audit

ISO felülvizsgálati audit
2010. április 27.

Az AIB-Vincotte Hungary Kft. 2009-ben MSZ EN ISO 9001: 2008 szabvány szerint tanúsította cégünk minőségirányítási rendszerét. A tavalyi évben kitűnőre vizsgázott rendszerre idén újabb próba várt: megfelelni azoknak az elvárásoknak, melyek - most már jogosan – magasra tették a lécet.

A felügyeleti audit idén 2010.4.21.-én történt meg a Webshark Kft. irodáiban. A tanúsító cég képviseletében ismét Heinold László úr járt nálunk, Bükiné Foki Ariellel karöltve, aki a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is előkészítette, segítette az auditálás folyamatát.

A minden részletre kiterjedő beszélgetések, melyek elsősorban a folyamatosan fejlődő, saját fejlesztésű vállalatirányítási rendszer esetleges hiányosságait voltak hivatottak felmérni, minden esetben megmutatták annak hatékony, jól átgondolt működését.

A felügyeleti audit során a rendszer különböző területein dolgozó munkatársaink mindent megtettek annak érdekében, hogy a nap végén az értékelés pozitív legyen.

Heinold úr hangsúlyozta, hogy az általa nagyra értékelt és szakmai körökben példaértékű rendszerként említett saját fejlesztésű vállalatirányítási rendszer minden elemében kitűnőre vizsgázott.

Természetesen az élet nem áll meg. Továbbra is arra törekszünk, hogy a mindennapokban jól működő rendszer fejlesztése, továbbgondolása révén törekedjünk a tökéletes felé.

További friss híreink

Hírarchívum

Az Hírarchívumra kattintva megtekintheti korábbi híreinket is. Hírarchívum

Bannerhirdetést szeretne indítani?

Ha nem tudja mit tegyen, hol hirdessen, lépjen az On-line hirdetés oldalra, ahol tanácsot adunk Önnek az első lépés helyes megtételéhez!

Kiemelt partnerünk

Webgenerator.hu - Magyarország egyetlen, MLM rendszerre épített weboldalkészítő megoldása.
ISO minősítés
ISO minősítés
Befektetés a jövőbe
Új Magyarország Fejlesztési Terv
Befektetés a jövőbe
Új Magyarország Fejlesztési Terv
MicrosoftAdobeintel3COM3wareLinuxComputer AssociatesSONICWALLVeriSignMagyar Tartalomipari Szövetség - Hungarian Association of Content Industry

2003-2007 © Copyright Webshark Kft.     Irodánk: 9700 Szombathely, Semmelweis I. u. 2.     Levélcím: 9701 Szombathely, Pf. 486.     Fax: +36 94 514 339
CégismertetőSzolgáltatásokMunkáinkTechnológiaPartnereink|ImpresszumAdatkezelési elveinkSitemap|EnglishDeutsch|This page is valid XHTML 1.0This page is valid CSS2RSS feed

Websharkmail GALEUS www.webshark.hu kezdőoldal