Partnereink
Együttműködő cégek, Partnerek nélkül elképzelhetetlen stabil működésünk és az állandó piaci jelenléte cégünknek. Az elmúlt évek során számtalan olyan vállalattal kerültünk szoros kapcsolatba, akik már sokszorosan bizonyították hozzáértésüket a saját szakterületükön. Minden vállalkozás, akivel rendszeres kapcsolatot ápolunk, számíthat a hosszú távú, szoros, gyümölcsöző kapcsolatra, megbecsülésünkre.
Magas fokú egymásra utaltságunkból eredően csak és kizárólag etikus, korrekt közös munkára van mód, ezt nyújtjuk és ezt is várjuk el.
Viszonteladó Partnerek
Magyarország szinte minden nagyobb városában, megyeszékhelyén, működnek olyan cégek, akik szolgáltatásainkat kínálják meglévő és új Megrendelőik, Ügyfeleik részére. Természetesen kiemelt, sávos jutalékot biztosítunk az értékesített szolgáltatások után. Alapvetően minden szakmai munkát, egyeztetést munkatársaink végeznek el, az igény rögzítésén és az első kapcsolatfelvételen kívül. Irányított rendszerünk, folyamataink révén problémáktól megkímélve gondozzuk Viszonteladóink partnerkörét is.
Amennyiben Ön is szeretne Partnerünk lenni, kérjük, jelentkezzen elérhetőségeinken!
Szolgáltató Partnerek
Ezek a Vállalatok és az általuk nyújtott magas színvonalú szolgáltatások elengedhetetlenek ahhoz, hogy stabilan működni és Ügyfeleink részére szolgáltatni tudjunk. Rugalmas hozzáállásukban, technológiai stabilitásukban, kollégáik szakértelmében bízva választottuk Őket, lehetőség szerint nagyon hosszú távra.
Média Partnerek
Minden velünk együtt dolgozó médiaszereplő hatékony eszközökkel rendelkezik, melyek segítségével még magasabb szinvonalon tudjuk támogatni Megbízóink marketing stratégiáját, elérni a kitűzött üzleti célokat, és mérhető eredményeket realizálni a meghatározott célpiacokon.
Webmarketing Partnerek
A hazai és nemzetközi területen használjuk és kihasználjuk azokat a marketing eszközöket, portálokat és internet alapú marketing eszközöket nyújtó felületeket, amelyeket Webmarketing Partnereink biztosítanak Ügyfeleink és cégünk számára. A média kampányok nagy többségénél alternatívák sokaságát és az együttműködő szolgáltatóink által biztosított lehetőségek kombinációját kínáljuk.
Hardver Beszállítók
Tevékenységünk igényli, hogy állandóan fejlesszük, bővítsük infrastruktúránkat, gépparkunkat (szerverek, kliens gépek, perifériák, kiegészítők stb.), így megkerestük azokat a leginkább felkészült, rugalmas, komoly raktárkészletekkel rendelkező, stabil garanciákat nyújtó beszállítókat, akik évek óta biztosítják eszközellátásunkat.
Szoftver Beszállítók
Cégünk filozófiájának egyik alapköve a szoftverlegalitás. Tevékenységeinket kizárólag legális, korszerű szoftverekkel, az általunk kialakított speciális fejlesztési környezetben végezzük. Beszállítóink, kedvező konstrukciók mellett szállítják nekünk az igényelt programcsomagokat, tájékoztatnak az esetleges akciókról, kedvezményes lehetőségekről.
Tudta, hogy SMTP támogatást is biztosítunk?
Lépjen be a szolgáltatásaink menüpontba válassza az E-mail szolgáltatásokat és tovább informálódhat!


